Kékes színű a szeme alatt

Orvos válaszol rovat
Tisztelt Doktornő!
5 éves kisfiam rengeteget iszik, tegnap szóltak már az oviban is, és nagyon sokat pisil, sárga színű a vizelete. Vannak napok amikor nagyon sápadt, fehér, kékes színű a szeme alatt. Ilyenkor csak fekszik az amúgy nagyon kis nyüzsgő fiam. Tegnap a barátnőmhöz mentünk (neki 3 éve cukorbeteg a gyermeke) és ahogy beléptünk mondta, hogy megméri a cukrát, mert az ő fiának amikor magas volt mindig ilyen volt a szeme alatt. 8,9 lett a vércukor értéke 16.20 perckor. Nagyon bágyadt, elesett volt és fájlalta a hasát. Kb. két-három éve szorulásos. Ez miatt voltunk gyomortükrözésen, gasztroenterológián, de minden negatív lett, szervi baja nincs, annyit mondtak biztos örökölte. Tegnap megnéztük a vizeletét Ketur-test-tel. Emelkedett jött ki eredménynek, bár a barátnőm szerint az már a nagymértékben emelkedetthez tartozott. Ma reggel a vizeletteszt enyhén emelkedett volt és az értéke 5,1 éhgyomorra. Ezt elmondtam a körzeti orvosunknak, az közölte, hogy ez nem cukorbetegség és különben is mit méregetem. Szóval szinte le lettem szidva. Ön szerint a 8,9 egy egészségesnek mondott gyereknek nem sok? A barátnőm szerint sok és ő azt mondta, hogy az éhgyomri nem annyira mérvadó, mert a fiánál is kb. fél évig normális volt a cukorértéke reggel. Szeretném a tanácsát kérni, hogy mit tegyek.
2011. 10. 11. | 11:05

Kedves Kérdező!
Minden vércukorérték fontos, bár kétségtelen, hogy az éhgyomri gyakran hosszabb ideig jobb lehet, mint a terheléses. A mérés pontossága is fontos lehet, ezért igazából a laborértékeket vesszük figyelembe. A fáradtság és a hasfájás sok minden miatt lehetséges, de mindenképpen azt mondanám, hogy akkor lehet minden kétséget kizáróan tisztázni, ha kér egy beutalót a gyermekdiabetológiára. A leletek alapján sem megerősíteni, sem kizárni nem lehet a diabetest, ehhez kiegészítő vizsgálatok szükségesek az Önök esetében.

Orvosszakértő 2011. 10. 12. | 13:58
Szóljon hozzá!
Kommentezéshez lépjen be, vagy regisztráljon
close