Címke: cukorbetegség

Cukorbetegség magas értékei

Tisztelt Doktor! Három évvel ezelőtt egy a magas vérnyomásom miatti szokásos laborvizsgálatnál a vércukorszintem 19,5 volt. Háziorvosom meforal 1000-est írt fel napi 3szor, és este egy 30 mg-os Gliclada tablettát. Azóta ezt szedem, diabetológushoz még nem küldött. A vércukorszintem5,2 és 8,5 között változik a nap folyamán általában. Magam mérem rendszeresen. Most lejár a jogosítványom, ezért elküldött terheléses vércukorvizsgálatra, és a diabetológiára.A vizsgálatról semmilyen előzetes tájékoztatást nem kaptam. A rendelőben tudtam meg, hogy nem egyszerű vérvételről van szó, és az is rögtön kiderült, hogy nem lehet elvégezni, mert 8,5 volt az éhomi cukrom. Az a kérdésem, miután próbáltam tájékozódni, hogy rajtam egyáltalán szabad-e elvégezni ezt a vizsgálatot, én ugyanis kissé megijedtem az elfogyasztandó cukormennyiségtől, amit ahhoz képest hogy három éve kerülöm a cukrot rengetegnek tartok. Nem szeretnék kómába kerülni. A másik kérdésem, miért van az hogy reggel 4-kor mikor kelek éhomra megmérem a cukromat, majd majd 7-órakor ismét megmérem, és legalább 1,5 értékkel magasabb mint a hajnali. Közben nem eszem, gyógyszert nem veszek be, csak egy csésze híg kávét iszom minden nélkül!

Cukorbetegség, vesekárosodás

Tisztelt Doktornő! 59 éves nő vagyok. 1,5 éve vagyok inzulinos cukorbeteg. Naponta 3x insuman rapid, éjszakára pedig insuman basal inzulint kell adni magamnak. Ezenkívül 2x1 meforál 1000 mg tablettát szedek. Ezenkívül magas vérnyomásra és köszvényre szedek tablettát. Azt szeretném kérdezni, hogy lehet-e vesekárosodás szövődménye. Kb. 1 hónapja a hátam kisebb- nagyobb fájdalmakkal fáj, mintha a tüdőm fájna. Ezenkívül a másik problémám, hogy naponta 4x van székletürítésem. Ez több hónapja fennálló problémám. Ez lehet-e az inzulin vagy a gyógyszerek mellékhatása? És mit tegyek, hogy ne így legyen?

Csökkent glükóztolerancia, IR

Kedves Doktornő! Ezek alapján az eredmények alapján fennáll- e cukorbetegség vagy inzulinrezisztencia? Vércukor: 0 perces 5,9 40 perces 9,9 120 perces 8,5 Inzulin: 0 perces 7,01uU/ml 40 perces 33,7 120 perces 23,86

Cukorbetegség, fertőzések

Tisztelt Doktornő! A nagy lányom aki most 17 éves cukorbeteg már 5 éve. 2 éve folyamatosan jönnek sebek a karjára és a lábára nem nagyok csak mint egy pattanás. Nagyon nehezen gyógyulnak és utána ott maradnak a barna foltok. Kérem adjon tanácsot mit tegyünk hogy ez ne legyen? Aggódom az egészségéért és nem utolsó sorban nagy lány szégyelli, hogy milyen a bőre.

Izomgörcs, lábfájdalom

47 éves nő vagyok. Hetek óta mindkét térdem, lábszáram és most már az utóbbi napokban a combom is fáj. Nagyon gyakran húzza a görcs a lábaimat, illetve olyan érzésem van, mintha a lábamban lévő ereket is húzná össze a görcs. Édesapám, édesanyám cukorbetegek. Szoktam ellenőrizni a vércukorszintemet, eddig még jók voltak az értékek. Az lenne a kérdésem, hogy lehet ez egy kialakuló cukorbetegség kezdeti tünete? 6 éve vagyok szemüveges, rövidlátó, évente járok ellenőrzésre, és rohamosan romlik a szemem. 3 éve méheltávolításom volt, azóta magas a vérnyomásom, amire szedek gyógyszert, sajnos súlyfelesleggel is rendelkezem. Naponta több kilométert kerékpározom.

IR-kezelés

Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! A következő kérdésben kérnék segítséget: Sajnos egy októberi porckorongsérv miatt abba kellett hagynom minden sport tevékenységet, mozgást, előtte se voltam vékony, ám az aktív sport abbahagyása óta 5-6 kilót híztam. Az orvos Met…nt írt fel (külföldön lakom, háziorvos írta fel) azzal, hogy valami vérvétel magas inzulinszintet mutatott, és a hasnyálmirigyem termel és termel, ezért ha fogyni akarok, és nem még tovább hízni, szedjek Met…nt, naponta 3x. Ennyi volna a diagnózis, nem hagytam annyiban, terheléses cukortesztet csináltattam, ami normális értékeket mutatott, ezen felül az éhgyomri cukorszintem 4,2 és még egyszer csináltattam pizzaszelet evés után 20-30 perccel egy mérést, ekkor sem ugrott az egekbe, most már nem tudom a pontos értéket, de azt mondták, hogy normális. Nem értem az orvos diagnózisát, lehetséges, hogy fogyni lehet a Met…ntól? Miért kellene nekem ezt szednem? Nem vagyok cukorbeteg és nincsenek tüneteim. Egyáltalán, lehetséges, hogy csak így, egy el sem magyarázott ok-okozat nélkül csak úgy odacsap egy Met…nt hogy „szedjed majd lefogysz tőle” – nem fog ettől leállni és károsodni a normális inzulintermelés? Mit tegyek?

Magas terheléses vércukor terhesen

Én a terhesség 29. hetében vagyok, s már túlestem a terhességi vércukorterhelésen, ami az orvosom szerint nem jó eredménnyel zárult. Eredmények: éhgyomri: 5,5 mmol, 1 óra: 10,2 mmol, 2. óra: 5,9 mmol, 3. óra: 5,5 mmol. Ezért elküldött a zsemlés módszer kipróbálására: éhgyomri: 5,6 mmol, 1 óra: 7,6 mmol. A dietetikus szerint ezek az eredmények nem jelentenek terhességi diabetest, mivel eddig összesen 1 kg-ot híztam a kezdetek óta, s nem vagyok szomjas, nem kell sokat pisilnem. A mozgásra is odafigyelek. Kérdésem: mi a véleményük az eredményeimről?

Cukorbetegség, koleszterin

Tisztelt Doktornő/Úr! Következő a problémám: menstruációs zavarral fordultam nőgyógyászomhoz, aki megállapított egy petefészekcisztát is, és egészségügyi küretet javasolt az elhúzódó menses miatt. Majd vérvételen meg állapítottak egy 11,1-es cukrot éhgyomorra. Egy magasabb 151-es hemoglobint, és egy magasabb koleszterint is. Most hogyan tovább? Melyik lehet az ok, és melyik az okozat? Már cukorbeteg vagyok?

Magas vércukorszint otthoni kezelése?

Életemben először mértek vércukorszintet, ami 16,5 volt. Nagyon magas a vérnyomásom, gyenge vagyok. Nincsenek elváltozások a bőrömön, ideges vagyok. Tud-e valamit házilag ajánlani?

Csökkent glükóz tolerancia

Üdvözlöm! Terhességem alatt csökkent glükóz toleranciát állapítottak meg, diétával kezelhető volt, nem híztam, szoptatás alatt sokat fogytam, majd ismét elkeztem hízni. Másfél év elteltével ismét sokat híztam, állandóan úgy érzem, hogy bizsereg, viszket a bőr a combomon. Lehet, hogy továbbra is vércukor problémám van? Azóta nem mérték nálam.

close