Cukorbetegség

Cukorbetegség, más néven diabétesz esetében a cukor felhalmozódik a véráramban és így nem jut be a sejtekbe. Megkülönböztetünk egyes és kettes típusú cukorbetegséget.

Az alábbiakban a cukorterheléses vizsgálatról és a cukorbetegség folyamatával ismerkedhet meg bővebben.

Az Amerikai Diabetes Társaság ajánlást adott ki arról, hogy milyen határok között minősíthető egészségesnek a vércukorszint, illetve mely intervallumokban beszélhetünk betegségről.

  • Az éhgyomor normális vércukorszintje kevesebb, mint 6,1 mmol/l.
  • Amennyiben ez az érték 6,1 mmol/l és 7,0 mmol/l közé esik, még nem beszélhetünk cukorbetegségről, de megállapítható az emelkedett éhomi vércukor (IFG). Ez a később kialakuló valódi cukorbetegségre és a szintén később kialakuló szövődményekre nézve már emelkedett rizikót jelenthet.
  • Ha az éhomi vércukorszint 7,0 mmol/l-nél magasabb, felmerül a cukorbetegség diagnózisa. Ezt azonban egy következő vércukorméréssel meg kell erősíteni.

Az egyik legjellemzőbb vizsgálati típus a cukorterheléses vizsgálat. Ennek során a felnőtt páciensek 75 gr, a gyermekek pedig 1,75 gr x tskg (testsúlykilogram) szőlőcukoroldatot fogyasztanak el. A szőlőcukor elfogyasztása előtt és utána 2 órával is megmérik a vércukorszintet.

A cukorterheléses vizsgálat eredményeinek kiértékelése

Abban az esetben tekinthető normálisnak a vizsgálat eredménye, ha a 2 óra elteltével mért vércukorszint nem haladja meg a 7,8 mmol/l-es értéket. Ha a 2 órás érték 7,8 és 11,1 mmol/l között mozog, csökkent cukortűrő képesség (IGT) áll fenn.

Ebben az esetben, úgy, mint az IFG-nél, fokozott a beteg rizikója a valódi cukorbetegség kialakulására. Ha a 2 órás érték 11,1 mmol/l felett található, valószínűsíthető a cukorbetegség.

Nem szabad elvégezni a cukorterheléses vizsgálatot, amennyiben minden kétséget kizárva jelen van a cukorbetegség.

Ha a leletek nem egyértelműek, meg kell erősíteni a vizsgálatot, mielőtt a végleges diagnózist felállítanánk.

További információk erről a témáról: terheléses vércukorszint-mérés

A diabétesz hátterében álló biokémiai jelenségek

A szőlőcukor, a glükóz a legfontosabb energiaforrása a sejteknek. Részben az elfogyasztott táplálékból szívódik fel a bélben, a többit pedig a máj állítja elő más anyagokból, így például egyéb cukorfajtákból, aminosavakból és tejsavból.

Ezt követően a szőlőcukor bekerül a vérből a sejtekbe, a legtöbb esetben az inzulin közvetítésével.

Az inzulin a hasnyálmirigyben keletkezik (ez a közvetlenül a gyomor mögött található). Olyan mirigy, amely egyaránt termel emésztőnedvet és hormonokat.

Az inzulin vegyület hasonlóan viselkedik, mint egy kulcs: kinyitja azokat a mikroszkopikus kapukat, amelyeken át bekerül a szőlőcukor a sejtekbe. Az inzulin ezzel összefüggésben képes arra is, hogy mérsékelje a szőlőcukor szintjét a vérben. A vércukorszint csökkenésével párhuzamosan csökken az inzulin felszabadulása is.

Két fontos funkciót is betölt a máj ebben a folyamatban. Egyrészt cukortárolóként működik, másrészt előállítóként is viselkedik. Ha lecsökken a vércukorszint, de nem kerül sor étkezésre, a máj felszabadítja az elraktározott glükózt, sőt, szükség esetén a máj újonnan is előállít szőlőcukrot. Ezáltal a normális tartományban marad a vércukorszint.

Cukorbetegség esetében helytelenül működik ez a fenti folyamat. A problémát az okozza, hogy a cukor felhalmozódik a véráramban, ugyanakkor nem jut be a sejtbe.

Akkor következik be a zavar, ha nem termel elegendő mennyiségű inzulint a hasnyálmirigy, ez a cukorbetegség 1-es típusa. 2-es típusról ezzel szemben akkor beszélünk, ha létezik elegendő inzulin a szervezetben, ugyanakkor a sejtek érzéketlenné, azaz rezisztenssé válnak az inzulin hatásával szemben.


close